Tizenhat voltam. Szerettem valakit, aki játszott velem. Kezdtem megvetni mindent és mindenkit magam körül. Emlékszem, szilveszter napja volt. Azt nem tudom, kikkel töltöttem, ez minden évben változó, de arra emlékszem, hogy megfogadtam éjfélkor, hogy keresek valakit magam mellé. Nem szoktam fogadkozni…

Néhány héttel később találtam egy oldalt, amin keresztül el is kezdtem beszélgetni egy lánnyal. Hamarosan találkoztunk. Ő azonnal belém szeretett, ezt nem tudta, és nem is akarta titkolni. Gondoltam, tessék, itt a kapcsolat. Találkozgattunk, de én még mindig szerelmes voltam. Nagyon gonosz dolog ez, de ez akartam felejteni a NAGY SZERELMEMET, ezért mentem bele abba a kapcsolatba.

Nem volt rossz, de nem volt jó sem, egyáltalán nem volt semmilyen, mert nem lettem igazán szerelmes. Próbálkozás volt, meg akartam győzni magam, hogy én is megérdemlem, hogy szeressenek. Nem voltam oda a találkozókért. Nem éreztem olyan jól magam vele, mint gondoltam, nem maradt semmi szép, semmi jó ebből a kapcsolatból. Inkább teher volt, mint öröm.

Persze itthon nem beszéltem róla, így nem is tudtam nyíltan megélni, mert titkolnom kellett, és akkor még ez súlyos teher volt nekem. Úgy képzeltem, egy kapcsolatról kell, hogy tudjon a család, legalább a mama, de nem mesélhettem el.

A várva-várt rózsaszín köd elmaradt. Jól éreztem magam egy-két hétig, de nem tovább. A jellemem ismét változott. Még szilárdabb lett. Elutasítottam a gyengédséget, a romantikát, nem bírtam elviselni az érzelgősséget. Szívemberből végleg észemberré váltam. Érdekes, de minden porcikám tiltakozott a simogatás, becézgetés ellen. A tudományba menekültem ebből az elrontott kapcsolatból, biológiát tanultam, mindent meg akartam magyarázni, de szigorúan ésszel.

A szerelemről akkoriban azt tanultuk, hogy nagyjából leírható úgy, hogy a mellékvese velőállományának egy hormonja okozza, amely átmeneti hypertoniás működés miatt adrenalint termel. Függővé tesz, mint a drog. A „szeretlek”-et mi hazudjuk bele. Nekem ez megfelelt, így, ahogy volt, és amikor a gimiben mégis összeakadt a tekintetünk azzal, akit annyira imádtam, elhadartam magamban a definíciót. Nyomorult időszak volt.

Engem szerettek, és én nem szerettem. Igyekeztem nem kábítani, de igyekeztem élvezni is, hogy végre, nem az én szerelmem a reménytelen. Elszívtam szerencsétlen lány minden energiáját, de fogalma sem volt róla, hogy minden rám pazarolt perce kárba vész. Kezdtem a vége felé megutálni az egészet. Nem is értettem már magamat, hogy mi szükségem van erre, hogy mit csinálok.

Aztán szerencsére szakítottam vele. Megmámorosított a visszakapott szabadság, de a plátói vonzalom csak nem múlt el, sőt, újra átjárt egészen, és a „mellékvesém” működött ezerrel. Gondolkodtam rajta, vajon csak egyszer lehetünk szerelmesek? Annak ellenére, hogy az érzés viszonzatlan, annak ellenére, hogy megalázó, hogy fájdalmas…? Nos, egyszer úgy tanították nekem, négyféle szeretet létezik: erósz (szeretlek, mert ilyen vagy), szexus (szeretlek, mert enyém vagy), filia (szeretlek, mert társam vagy), agapé (szeretlek, mert szeretlek). Hiszem, hogy ezek sosem egyesülnek egy kapcsolatban. Hiszem, hogy az ember életében legalább négyszer szerelembe esik.

Azt hiszem, a második gimnáziumi évem végére valamelyest kihevertem ezt a plátói iszonyatot. Viszont nagyon egyedül maradtam. Magammal vívtam a harcokat, csatákat, háborúkat, és soha nem győzött senki. Tényleg kétségbeejtő volt. Mindenki egy kemény, aránylag érzelemmentes, de egyenes embernek látott, aki nem ijed meg, ha véleményt kell mondani, nem fél attól, ha bántani kell másokat, de attól sem, ha őt bántják. Lassan már azt sem tudtam, melyik ének az igazi. Rá kellett jönnöm, hogy nem egy, nem két énünk van, hanem rengeteg, és mindegyik mi vagyunk. Nehéz felismerés volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.